Csökkent a megkezdett lakóingatlan-építések száma az Egyesült Államokban februárban

A vártnál kevésbé csökkent a megkezdett lakóingatlan-építések száma februárban az Egyesült Államokban, míg a kiadott építési engedélyek száma lefordult közel 13 éves csúcspontjáról és a vártnál sokkal nagyobb mértékben esett vissza.

Gyorsult az amerikai lakóingatlanok áremelkedési üteme decemberben

Decemberben gyorsult a lakóingatlanok árnövekedése az Egyesült Államokban éves szinten, részben az alacsony jelzáloghitel-kamat miatt, illetve a mérsékelt kínálat hatására.

Kína tiltakozott amiatt, hogy az Egyesült Államok külképviseletté nyilvánította az ottani kínai médiát

Peking szerdán tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy Washington diplomáciai képviseletté nyilvánította az Egyesült Államokban működő öt kínai médiumot.

Javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban februárban

Az elemzők által várt romlás helyett javult a fogyasztók hangulata az Egyesült Államokban februárban a Michigan egyetem szokásos havi felmérésének tanúsága szerint.

Stagnált a kiskereskedelmi forgalom januárban az Egyesült Államokban

Stagnált az autó-, üzemanyag- és építőipari termékeladás, valamint a vendéglátás nélkül számított kiskereskedelem forgalom januárban az Egyesült Államokban decemberhez képest, amikor 0,2 százalékos növekedést regisztráltak.

Zelenszkij aktívabb szerepvállalást vár az Egyesült Államoktól az ukrajnai válságrendezésben

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szeretné, ha az Egyesült Államok aktívabb szerepet vállalna a Donyec-medencei fegyveres konfliktus rendezésében, valamint az Oroszország által önkényesen elcsatolt Krím félsziget Ukrajnához történő visszatérésének elősegítésében.

Jelentősen csökkent a folyamatban lévő lakásértékesítések száma az Egyesült Államokban decemberben

Jelentősen visszaesett a folyamatban lévő használtlakás-értékesítések száma az Egyesült Államokban decemberben, mert hiába csökkennek a jelzáloghitel-kamatok, a szűkös kínálat fékezi a forgalmat.

Emelkedett a megkezdett lakóingatlan-építések száma az Egyesült Államokban decemberben

A vártnál nagyobb mértékben emelkedett és 13 éves csúcsra ugrott a megkezdett lakóingatlan-építések száma decemberben az Egyesült Államokban, jelezve, hogy az alacsonyabb jelzáloghitel-kamatok élénkítik az ingatlapiacot és támogatják a szélesebb gazdaságot.

Novák Katalin: az Egyesült Államok szerint Magyarország tölti be a vezető szerepet a családpolitika területén

A magyar családpolitikát érdeklődés és elismerés övezi Washingtonban - jelentette ki az MTI-nek csütörtökön Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyekért felelős államtitkára.

Novemberben négyéves csúcsra emelkedett a lakáspiaci aktivitás az Egyesült Államokban

Novemberben több mint négy éve a legnagyobb mértékben emelkedett éves bázison a lakáspiaci aktivitást modellező index az Egyesült Államokban az ingatlanforgalmazók szakmai képviseleti szervezete, a NAR (National Association of Realtors) hétfőn publikált jelentése szerint.

Nőtt az új családi házak eladása az Egyesült Államokban novemberben

A várt csökkenés helyett nőtt az új családi házak eladása az Egyesült Államokban novemberben az októberi jelentős visszaesés után.

Csökkentek a tartós javak novemberi megrendelései az Egyesült Államokban

A várt növekedés helyett csökkentek a tartós javakra leadott megrendelések novemberben az Egyesült Államok feldolgozóiparában.